HR-digitalizacio-Jobsgarden-2

3 fontos terület, ahol a digitalizáció átformálja a munkaerő közvetítést

Szinte évek óta központi téma a digitális átalakulás és persze nem véletlenül. A technológia és az innovatív megoldások gyors fejlődésének köszönhetően a kisvállalkozásoktól kezdve egészen a nagyvállalatokig mindenre hatást gyakorol. Versenyt futunk az idővel és persze van aki lépést tart, míg sokan lemaradhatnak, ha nem alkalmazkodnak ehhez a gyorsvonatként száguldó, feltartóztathatatlan változáshoz. A digitalizáció a minket körülvevő világ számos területére komoly hatást gyakorol. Elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag életünk minden területe „felpörgött” tőle. Ebből következően valószínűleg nem árulunk el semmi meglepőt azzal, hogy a munkakeresés és a munkaközvetítés területét sem kíméli ez a tendencia. Gyorsan és rugalmasan kell alkalmazkodni, és ez a HR/toborzás világára is igaz, hiszen ha nem cselekszünk időben, akkor fennállhat a veszélye, hogy elveszíthetjük a legjobb jelöltet. Nézzük most meg közelebbről is, hogy a toborzás és a munkaerőkeresés milyen területeit befolyásolja a legjobban a digitalizáció és hogyan?

Digitalizáció és toborzás

A digitalizáció olyan technológiák használatát jelöli, amelyek az üzleti működés szempontjából javítják a hatékonyságot, az ügyfélélményt. Azaz a digitalizáció megjelenése átalakítja és javítja az egész üzleti működést a hatékonyság növelés érdekében. Ez a folyamat az egész szervezetet és vállalati kultúrát áthatja, ezért amikor toborzásra kerül a sor, akkor ennek tétje, hogy gyorsan és hatékonyan találjuk-e meg az ideális jelöltet, vagy lemaradunk és csupán kullogunk a digitalizációban már tapasztalt, jóval több jártasságra szert tett versenytársak mögött. Éppen ezért fontos átgondolnunk, hogy mikor és hogyan alkalmazzuk a digitalizáció nyújtotta előnyöket, hogyan implementáljuk azt a céges kultúránkba. Ugyanis a digitális transzformáció a munkaerő-közvetítésre is hatással van.

Három terület, amelyre nagy hatással van a digitalizáció

  1. A jelölt élmény javulása

Nem kérdés, hogy a jelölteknek több lehetősége van a munkakeresés során. A digitális átalakulás könnyebb jelentkezést tesz lehetővé az előre feltöltött önéletrajzokkal, így pillanatok alatt beadhatják a jelentkezésüket az adott pozícióra. A legtöbb weboldal ma már törekszik a reszponzivitásra, ezért megnő a mobiltelefonról jelentkezők száma. A chatbot megjelenése és a virtuális interjúk elterjedése miatt a toborzóknak is jóval könnyebb a dolga, mint a klasszikus felvételi folyamat esetén. A jelöltek, álláskeresők gyakorlatilag bárhonnan, bármikor beadhatják a jelentkezésüket egy adott pozícióra, ha toborzási technikáinkba hatékonyan beépítjük a digitális eszközöket és szoftvereket. A jelölt szempontjából sem mindegy, hogy mennyi időt vesz igénybe az álláskeresés, a folyamatok gyorsasága és gördülékenysége pozitív benyomást kelthet a munkakeresőkben. A Z és Y generáció tagjai biztosan értékelik, ha modern és mondhatni „meghökkentő” digitális megoldásokat használunk a toborzás során.

  1.  Az eddiginél jobb jelöltek elérése

A még inkább nyitottá vált digitális világ adta előnyök következtében nagyobb a „merítés” is a jelöltek között, tehát több a jelentkező egy adott pozícióra. Így mindig újabb, ráadásul változatos készségek, képességek bukkanak fel, talán olyanok is, amelyekre a keresés kezdetekor nem is gondoltunk. Több és minőségibb jelölt közül választhatunk, ha a digitalizációt helyezzük előtérbe.

  1. A toborzási idő csökkenése

A jelenleg zajló digitális átalakulás lehetővé teszi a felvételi folyamatok lerövidítését. Az online jelentkezés, online módon lefolytatott interjúk mind-mind hatással vannak a jelöltek gyorsabb elbírálására, tehát már nem kell hónapokat várni egy-egy pozíció betöltésére. Az AI megjelenése pedig szintén támogatja majd ezeket a folyamatokat, no persze nem váltja ki egy az egyben a toborzók munkáját, de megfelelő alkalmazásával segítheti a munkaerő-felvételt. A gyorsaság és a távolságok virtuális áthidalása a technológiai fejlődés eredménye, és az a jó, ha ehhez a trendhez minél előbb kapcsolódunk.

Mire számíthatunk?

A digitális átalakulás megkerülhetetlen és lényeges változásokat hozott a munkaerő-közvetítés és a HR területén. Mást nem is tehetünk, mint megragadni a digitalizáció nyújtotta előnyöket, azaz alkalmazni a megfelelő eszközöket és stratégiákat, a jobb hatékonyság érdekében. Ennek eredménye a kevesebb toborzási idő, a jelöltek szofisztikáltabb felkutatása és természetesen a jelölt élmény és tapasztalat javulása, amely valljuk be, vállalati image szempontjából is jól jöhet, hiszen nem árt, ha a toborzási folyamat során pozitív benyomást teszünk az álláskeresőkre. A digitális átalakulás nyújtotta előnyök és kihívások olykor ijesztőek lehetnek, de megéri beépíteni az üzleti modellünkbe és a napi folyamatainkba egyaránt a számunkra előnyös és hasznos eszközöket, illetve megoldásokat. 

Egy biztos: ehhez a világméretű folyamathoz csatlakozni kell, mert számos üzleti előnnyel jár és azok, akik nem akarnak, vagy nem tudnak lépést tartani, egész biztosan lemaradnak.

Jobsgarden_munkakor_digitalizacio_

A digitalizáció, stratégia: munkakör digitalizáció és reskilling

A digitális transzformáció korában a vállalatoknak soha nem látott kihívásokkal kell szembenézniük, amelyek megkövetelik a munkakörök és folyamatok újragondolását. A hatékonyság növelése, a költségek csökkentése és a versenyképesség megőrzése érdekében egyre több cég fordul a digitalizáció és az automatizáció irányába. Az új rendszerek és folyamatok sikeres bevezetése azonban alapos tervezést és a munkavállalók érzékenyítését igényli. Fontos a felkészítés annak érdekében, hogy könnyebben alkalmazkodjanak az új helyzethez. A sikeres bevezetéshez elengedhetetlen, hogy a szükséges képzéseket és támogatást is megkapják a munkavállalók az új digitalizált munkakörben. Hogyan érdemes elindulni a digitalizált munkakörnyezet felé vezető úton? Miként lehet az automatizáció és reskilling segítségével fenntartható munkahelyeket kialakítani?

A munkakör digitalizáció is a stratégia része 

Amikor megjelenik egy új technológia, amely látszólag nem igényel komolyabb változtatásokat a cég életében, sok vállalat hajlamos azonnal átvenni és így vagy úgy, de implementálni a munkavállalók mindennapjaiba. Az ilyen típusú kezdeményezések többnyire hamar el is halnak, hiszen nincs mögötte átgondolt stratégia és a munkavállalói oldal részéről sincs meg az elfogadás. Egyszerűen rájuk nyomták az új eszközök használatát. 

A digitalizáció vagy akár csak egyes munkakörök digitalizálása több szempontból is izgalmas stratégiai kérdés, hiszen alapjaiban változtatja meg a cég működését és versenyképességét. Egyrészt jelentős beruházás, de ugyanakkor versenyelőnyt és hosszú távon megtakarítást is jelent a cég számára. A manuális feladatok kiváltásával pedig a munkavállalók is a magasabb hozzáadott értékű feladatokra tudnak koncentrálni, ezáltal sokkal elégedettebbek lesznek és csökken a kiégés veszélye is. A digitalizáció révén az adatalapú döntéshozatal sokkal egyszerűbbé válik, ráadásul egy jól digitalizált vállalat könnyebben hozzáférhet az új technológiákhoz, ezáltal új piacokra léphet. 

A digitalizáció vagy automatizáció kérdése tehát komplex kérdéskör, ami a vállalat teljes egészére hatással van. Éppen ezért fontos, hogy akárcsak egy új rendszer bevezetésénél, a munkakör digitalizálásnál is készítsünk megtérülési számításokat, implementálási és kommunikációs tervet. Legyen válasz arra a kérdésre is, hogyan támogatjuk a munkavállalókat az átállás során és milyen karrier alternatívákat tudunk számukra biztosítani a megváltozott környezetben. 

Munkakör digitalizáció, reskilling

Munkakör digitalizáció: mit automatizáljunk és mit ne?

Cég mérettől függetlenül időnként minden vállalatnak érdemes auditáltatni a folyamatait. Fontos látni, milyen területen van olyan technológiai fejlődés, amellyel hatékonyabbá tehetjük az adott területet, funkciót. 

Az ipar és a gyártás területén amit lehetett már digitalizáltunk, viszont a backoffice területen, így például a HR digitalizáció területén is komoly elmaradásokkal néznek szembe a vállalatok. A mostani AI boom leginkább az irodai, backoffice-hoz köthető feladatok optimalizálását gyorsíthatja fel. Egy audittal felfedhetjük, melyek azok a területek, ahol a leginkább szükségszerű az automatizáció, illetve, hol van erre egyáltalán lehetőség? Nem biztos, hogy új szoftver bevezetésében kell gondolkodni, lehet, hogy a már meglévő rendszerek összekapcsolásával sokkal eredményesebbé tehető a munkavégzés.

Szeretjük a megszokottat-Hogyan vihetjük keresztül a változást?

“Eddig is így csináltuk, és jó volt így.” Hogyan lehet meggyőzni a kollégákat, hogy érdemes változtatni? Mindig is voltak és lesznek is olyanok, akik távolságtartóak, sőt kifejezetten kritikusak az új technológiákkal szemben. Az AI előretörését azonban nem csak szkeptikusan figyelik a munkavállalók, hanem aggódva is. Joggal merülhet fel részükről a kérdés, mennyire veszélyezteti jelenlegi pozíciójukat a Mesterséges Intelligencián alapuló digitalizációs hullám. Éppen ezért a kommunikációnak kulcsszerepe lesz a változások kezelésében. Nagyon fontos, hogy amint megszületett a döntés, milyen területeket vagy munkaköröket érint a digitalizáció, kommunikáljuk azt a munkavállalók felé. 

A digitalizálás akkor lehet igazán sikeres, ha a munkavállalók személyesen is tapasztalják milyen előnyökkel jár a változás számukra. Munkakör digitalizáció esetén lehet ez a személyes kiteljesedés vagy új karrierút. De akár már az is nagy megkönnyebbülés, ha az ismétlődő, adminisztratív jellegű feladatok kikerülnek a munkakörből, például a havi riportok összefésülése. Ugyanakkor azt is fontos láttatni a munkavállalókkal, hogy a technológia gyorsan változtatja azt a környezetet, amiben érvényesülni kell, így nem csak azok a készségek értékelődnek fel, amelyek a technológia használatához szükségesek, hanem az olyan soft skillek is, mint az agilitás, asszertív kommunikáció vagy épp a reziliencia.

Fenntartható munkahelyek

A fenntartható és jövőbiztos munkahelyek kialakításához elengedhetetlen az automatizáció, a munkakör digitalizáció és a reskilling megfelelő kombinációja. Az automatizáció lehetőséget ad arra, hogy a vállalatok hatékonyabbá váljanak, míg a reskilling biztosítja, hogy a munkavállalók rendelkezzenek a szükséges kompetenciákkal az új technológiai környezetben. 

A munkakör digitalizáció stratégia része kell, hogy legyen az is, milyen támogatást kapnak majd a munkavállalók az új technológia használatában. Lehetnek ezek technikai jellegű tréningek, de akár érzékenyítő tréningek is. A kommunikáció része kell, hogy legyen az is, hogy az érintett területen dolgozókkal átbeszéljük milyen karrierlehetőségek állnak rendelkezésre számukra a cégen belül. Lehet már egy ideje őket is foglalkoztatja, hogy másik területen próbálják ki magukat, amihez az átképzés elengedhetetlen. 

Ha mégis szükséges csökkenteni a létszámot, mert nincs nyitottság a kollégákban vagy nincs mód az áthelyezésre, akkor érdemes Outplacement megoldásban gondolkodni. A gondoskodó elbocsátás segíthet abban, hogy a távozó kollégákban ne negatív élményként maradjon meg a digitalizálás. Nem csak a vállalat hírneve szempontjából fontos kérdés ez. Egy rosszul levezényelt elbocsátás a munkavállalókat is traumatizálja, amellyel akár évekre kieshetnek a munkaerőpiacról. Az Outplacement programok azonban az átképzéstől kezdve az álláskeresésig sokféle lehetőséget kínálnak a munkaadók és a munkavállalók számára egyaránt.

JOBSGARDEN_HR-digitalizacios-kutatas

A vállalatok 62%-a tervez digitalizációt a HR területen

Jobsgarden kutatás: HR digitalizáció Magyarországon

A Jobsgarden 2024. első negyedévében végzett kutatása szerint a hazai vállalatok többsége még csak mérsékelten alkalmazza az automatizációs lehetőségeket a HR folyamataiban. Leginkább a toborzási, HR analitikai és onboarding folyamatokban használják a digitális eszközöket. Azonban a vállalatok 62%-a tervezi a digitalizáció kiterjesztését a HR területre. A kutatás a hazai vállalatok és munkavállalók véleményét, valamint hozzáállását vizsgálta a digitalizáció, automatizáció és a mesterséges intelligencia témakörében.

A hazai vállalatok le vannak maradva a nemzetközi átlaghoz képest

Egy nemzetközi felmérés alapján a vállalatok 84%-nál jelenleg is zajlik digitális transzformáció, 48%-uknál a HR is érintett a változásban. Itthon ezek az arányok jelentősen eltolódnak. A Jobsgarden HR digitalizációról szóló kutatásában résztvevő cégek több mint fele, 59,4%, a HR-hez kapcsolódó területek egyikén sem alkalmaz AI alapú technológiát. Azonban a vállalatok 62%-a tervezi a digitalizáció kiterjesztését a HR területére. Az, hogy a vállalatok többsége még nem használ AI alapú technológiákat a HR-ben, leginkább a szükséges invesztíció hiányának tudható be, valamint a változtatáshoz kapcsolódó adatvédelmi aggályok sem elhanyagolhatóak.

Természetesen azért vannak pozitív digitalizációs példák hazánkban is. A válaszadók 12,5%-a ugyanis egyaránt használ automatizált rendszereket vagy AI alapú technológiát az önéletrajzok előszűrésére és a jelöltek rangsorolására egy-egy pozícióhoz kapcsolódóan. Sőt ugyanennyien már a bérszámfejtés és a juttatási rendszerek automatizálását is bevezették és aktívan használják a vállalatnál.

A pozitív digitális példákat erősíti a tény, hogy a kutatásban résztvevő álláskeresők 21%-a már éles helyzetben is vett részt automatizált interjúban. A munkavállalók 17,7%-nak pedig már lehetősége volt digitális onboarding programban részt venni, valamint 16%-uk az oktatás egy részét is automatizált szoftverek segítségével kapta meg.

Jobsgarden - HR digitalizációs kutatás - Volt-e részed online automatizált interjúban az álláskeresés során?

“Elsőre talán ijesztő lehet egy olyan videóinterjú, ahol nincs a másik oldalon senki, gyakorlatilag egy gép rögzíti a válaszainkat. Sok helyen meg is bukott a személytelensége miatt, de láttunk már nem egy olyan megoldást, amelyek egészen megközelítik azt az élményt, amit az élő interjú adhat.” -- mondta Paulovics Éva, a Jobsgarden ügyvezető igazgatója, a VISZ Jövőkutatás konferenciáján, ahol elsőként került sor a HR digitalizációs kutatás eredményeinek publikálására.

Az MI fogadtatása pozitív a munkavállalók és álláskeresők körében

A kutatásban résztvevők 12,9%-a már használta a mesterséges intelligencia előnyeit önéletrajz megírása során. Az állásinterjúra való felkészüléshez is volt, aki már a mesterséges intelligencia segítségével készült. A legtöbben képességeiket, készségeiket tesztelték le egy-egy interjú előtt valamilyen automatizált vagy AI eszköz segítségével: 12%-uk a nyelvtudását tette próbára, 5,7% szakmai kompetenciáját, mint például a kódolás, közel 3% pedig a vezetői készségeit mérte fel. 4,3%-uk pedig már használt olyan alkalmazást, amely valós állásinterjút szimulál, a végén pedig értékelést ad a teljesítményről, illetve arról, hogyan lehetne azon javítani. 

A tanulásé lesz a főszerep

A kutatás arra is rámutatott, hogy a vállalatok hogyan látják az MI előretörésének potenciális előnyeit és hátrányait. A válaszadók 49%-a szerint az MI pozitív hatással lesz a vállalatok jövőjére, míg 69%-uk biztos abban, hogy a munkavállalóknak meg kell tanulniuk használni az AI alapú rendszereket. A digitális forradalom és a mesterséges intelligencia (MI) rohamos fejlődése jelentős változásokat hoz a munka világában is. Nincs olyan szakma, amely közvetlenül vagy közvetve ne lenne érintett ezekben a folyamatokban. Változnak a feladatok és átalakulóban vannak a munkakörök. A változások lekövetéséhez pedig rugalmas hozzáállásra, nyitottságra és folyamatos tanulásra van szükség. 

A fenti megállapításokra tökéletesen rezonál a kutatás eredménye is, mely szerint az önfejlesztés és a tanulás terén a munkavállalók és munkaadók egyaránt jelentős potenciált látnak a mesterséges intelligenciában. A munkaadók 47%-a szerint határozottan megkönnyítheti a tanulást. A munkavállalók 30%-a pedig már tanult vagy fejlesztette magát az AI segítségével. A szakmai kompetenciák (17,7%) mellett a nyelvtudás (13,8%), illetve az olyan egyéb kompetenciák (5,9%), mint a kommunikáció vagy a hatékony időmenedzsment álltak a munkavállalók érdeklődésének fókuszában.

Jobsgarden - HR digitalizációs kutatás - Értékeld az állításokat a munka és a mesterséges intelligencia kapcsolatában

Azonban a gyors ütemű digitális változásokkal nehéz lépést tartani. Éppen ezért nem csak a munkakörök digitalizációja, hanem a munkavállalók érzékenyítése, képzése és átképzése (re-skilling) is elengedhetetlen lesz a jövőben, ha a vállalatok szeretnék megőrizni a versenyképességüket.

15 (1) (1)

A Mesterséges Intelligencia szerepe a munkahelyeken

A Mesterséges Intelligencia (MI) egyre inkább szerves részévé válik mindennapi életünknek, és rohamtempóban változtatja meg az iparágakat, a gazdaságot, valamint a társadalmat. Az MI terjedése természetesen számos aggodalmat is felvet, különösen a munkahelyek automatizálásának lehetősége miatt. Bár egyértelmű, hogy egyes munkakörök el fognak tűnni, az MI nem feltétlenül van negatív hatással a foglalkoztatásra. Hol tartunk most és mennyire veszélyezteti az emberek munkáját az új technológia? Vannak olyan területek, amelyekre nem lesz hatással az AI?

KAPCSOLAT

Cím: 1134 Budapest, Dévai utca 19. VIII/811

E-mail cím: office[kukac]jobsgarden.hu

Mobil: +36 70 399 9557

+36 70 668 1682
(English speaking contact)